| +36 70 436 5818 | e-mailt küldök |
A gyermekünk szobájának bebútorozása némileg eltér az összes többi, lakásban lévő helyiség berendezésétől, hiszen itt jóval több aspektusnak kell megfelelni. Nagyon fontos, hogy a kényelem, a praktikusság, és az egészséges fejlődés szempontjait szem előtt tartsuk, illetve az sem elhanyagolható, hogy szobájában gyermekünk jól érezi-e majd magát. A kellemes légkört úgy tudjuk elérni, hogy a színek megválasztásával derűs, vidám hangulatot teremtünk, és hogy a fiúk, lányok szeressenek otthon lenni, nyugalmat árasztó, mégis fiatalos színekkel kell berendeznünk a gyerekszobát.
Fiúk és lányok számára egyaránt jó megoldás, ha a bútorok színe fehér, juhar, bükk, tölgy vagy szürke, ebben az esetben a fal színe lehet vidámabb, erőteljesebb. Fiúk számára a zölddel, kékkel kombinált világosabb faárnyalatok lehetnek megnyugtató hatással, míg a lányok inkább a pink, a narancs, a piros vagy a lila színeket kedvelik. Mókásak az ezekkel a színekkel ellátott ajtó- és fiókfrontok, valamint fogantyúk. Ennek megfelelően a bútor színével harmonizáló íróasztal, gurulós konténer, illetve egy babzsák, és az ágy is ízléses, kellemes hangulatú gyermekszobát eredményez.
Nem kell napokat nézelődéssel töltenie, és bejárnia a környék bútoráruházait, hogy rátaláljon gyermeke színes bútorára. A számítógép előtt ülve könnyen, gyorsan kiválaszthatja az Ön által elképzelt színű bútorokat, kiegészítőket, dekorációkat webáruházból, és semmi más dolga nem marad, mint a bútorok megérkezését követően eltelni gyermeke örömében, a színekkel teli, vidám gyermekszobában.






5+1 vagány fiús tanulósarokMég nem késő a gyerekszoba berendezésen változtatni. TEbben az esetben is igyekeztem a legjobb, legvagányabb fiús szobákat kiválogatni és megmutatni. |
|
Milyen íróasztalt válasszak gyermekemnek a tanuláshoz?A legjobb megoldás, ha a gyermeknek saját íróasztala van a szobájában, ahová nyugodtan le tud ülni tanulni. Mivel a gyerekek gyorsan nőnek, nagyon fontos megfelelő méretű íróasztalt vagy számítógépasztalt választani Nekik. |
|
Mikre figyeljünk a gyerekszoba berendezésekor?A gyerekszoba berendezése mindig kiemelt szerepet kap egy lakás életében. Mindegy, hogy újszülött, kisiskolás, vagy tinédzser korú a gyermek, környezete nagymértékben gyakorol hatást személyiségére. |
|
Legféltettebb kincsünk bútorai - kényelem és ergonómia a gyerekszobábanA gyermekek számára nem a praktikusság fontos elsősorban, hanem a szobájuk külleme, annak színei és bútorzata. |
|
A fiúk felségterülete – gyermekszobabútorok fiúknakHogyan rendezze be a kisszobát a kisfiának, mert ugye nem mindegy, hogy a kispajtás milyen körülmények között tölti a mindennapjait a tanulással, pihenéssel és a játékkal. |
|
DomusMax.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Lakberendezési cikkek • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
Bútorok otthonra, gyerekszobába és irodába
- Nagy Választék, Házhoz szállítás és 100% minőségi Garancia -
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(Alapítva: 2008)
Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. Akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A képek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Bútor webáruház • Iroda és dolgozószoba • Gyerekszoba bútor • Nappali bútor • Hálószoba bútor
Budapest • Debrecen • Győr • Székesfehérvár • Veszprém • Miskolc • Nyíregyháza • Békéscsaba • Kecskemét • Pécs • Szolnok • Esztergom • Szeged • Tatabánya • Sopron • Siófok • Szekszárd • Nagykanizsa • Csorna • Szombathely • Pápa • Eger • Paks • Zalaegerszeg • Kaposvár • Mosonmagyaróvár