| +36 70 436 5818 | e-mailt küldök |
Az első gyermek tervezéséhez hozzátartozik annak a helyiségnek a kialakítása is, ahol a csöppség majd első éjszakáit tölti. A gyerekbútor, vagy bababútor tekintetében ebben az időszakban legtöbbször még a funkcionalitás a döntő tényező.
Eljön azonban az az időszak is, amikor gyermekünknek már konkrét elképzelései lesznek / vannak arról, hogy milyen gyerekbútor, vagy gyerekszoba lenne számára az ideális, mi az ami tetszik neki. Szerencsére ezért ma már óriási gyerekbútor választék érhető el, amiből kedvünkre válogathatunk, és könnyen megtalálhatjuk azt, ami megfelel a gyerkőcnek, a szülőnek árban, méretben, színben és kialakításban is.

A képen a Rupi gyerekbútor látható
A gyerekszobákat általában kétféle elv szerint rendezik be, és ezek a meghatározók a gyerekbútor választás terén is: szín szerint, vagy téma szerint.
Általában a szín szerinti berendezést alkalmazzák a szülők. A legtöbb gyerekbútort szín alapján szerzik be a gyerek(ek)nek. Hogy melyik passzol a gyerekszoba színéhez, vagy az esetleg már meglévő bútordarabokhoz.
A téma szerinti gyerekszoba berendezést általában már a gyerekek kezdeményezik. Ilyenkor kerül elő a kiscicás vagy focilabdás gyerek forgószék, és az autóalakú, vagy épp csúszdás gyerekágy.
De nem feltétlenül kell különválasztanunk egymástól ezt a két dolgot, mert a legtöbb esetben a téma szerinti berendezésnél is tudunk olyan gyerekbútort választani, aminek a színei harmonizálnak a gyerekszoba, vagy a többi berendezési tárgy színével.

A képen a Hihot gyerekbútor látható
Gyerekbútor választásánál – a többi otthoni szobabútorral ellentétben – sokkal nagyobb teret engedhetünk annak, hogy játszunk a színekkel. Még akár olyan színekkel is, amik a konvenciók szerint nem igazán passzolnak össze. Bátran kombinálhatjuk a narancssárgát a pirossal, vagy akár a rózsaszínnel. Minél változatosabb, annál hangulatosabb.
A szülők szemszögéből a szín mellett a funkcionalitás is lényeges szempont. Mert ha a gyerkőc előszeretettel hagyja szerteszét a játékait, labdáit, babáit, katonáit, kisautóit (és még hosszasan sorolhatnánk, igaz?), addig szülőként szeretnénk rendre nevelni a kis lurkót, bármekkora is részéről az ellenállás ez irányban. És hogy könnyen rendet lehessen tartani, igazán praktikus bútordarabjai lesznek a gyerekszobának a különféle komódok, tárolók, fiókos gyerek konténerek.
Ha nincs kedvünk vagy időnk összeválogatni a gyerekszoba bútor egyes elemeit, akkor érdemes az elemes gyerekszoba bútor családok irányába kacsintgatni. Ezek kompletten, színben és anyagban megegyezően tartalmaznak mindenféle bútorelemet a könyvespolctól az íróasztalon át a ruhásszekrényig, amire egy gyerekszobában szükség lesz. És a legjobb, hogy mi választhatjuk ki, hogy milyen és hány darab elemre van szükségünk.
Elmenni se kell érte: gyerekbútort a webáruházból!Elmenni se kell érte: gyerekbútort a webáruházból! Miért jó? Gyerekbútort webáruházból |
|
Egy szoba, több gyerek - Praktikus gyerekbútorok közös gyerekszobákbaSok szülőnek jelent gondot, hogy a lakás egy idő után kicsinek bizonyul, hiszen nőnek a gyerekek, ám ezzel együtt a gyerekszoba mérete a korábbival azonos marad |
|
Iskola, kötöttségek, leckeírás? Tanuljanak kényelmesen!Egy iskolás gyermekeknek már más bútorokra van szüksége, mint azelőtt. Innentől kezdve már ők is "dolgozni" fognak, elvégzik a feladatokat, melyet a tanító néni kijelöl számukra. Mi is az a bútordarab, mely mostantól elengedhetetlen része a gyerekszobának? |
|
Amikor több dudás van egy csárdábanSok családban egy gyerekszoba van, ám azon ketten osztoznak. Amikor picik, ez egyáltalán nem okoz gondot, de ahogy nőnek, lehetnek kellemetlenségek, hiszen a hely nem lesz nagyobb az évek múlásával sem. |
|
Álom, álom ... édes álom - Avagy milyen a jó gyerekágy?Egy gyerekszoba berendezésénél - köztudottan - sok mindenre oda kell figyelnünk, amik közül most egyetlen dolgot szeretnénk mégis kiemelni, ami bátran állíthatjuk, hogy talán a legfontosabb. Ez nem más, mint gyermekünk ágya. |
|
DomusMax.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Lakberendezési cikkek • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
Bútorok otthonra, gyerekszobába és irodába
- Nagy Választék, Házhoz szállítás és 100% minőségi Garancia -
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(Alapítva: 2008)
Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. Akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A képek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Bútor webáruház • Iroda és dolgozószoba • Gyerekszoba bútor • Nappali bútor • Hálószoba bútor
Budapest • Debrecen • Győr • Székesfehérvár • Veszprém • Miskolc • Nyíregyháza • Békéscsaba • Kecskemét • Pécs • Szolnok • Esztergom • Szeged • Tatabánya • Sopron • Siófok • Szekszárd • Nagykanizsa • Csorna • Szombathely • Pápa • Eger • Paks • Zalaegerszeg • Kaposvár • Mosonmagyaróvár