+36 70 436 5818  |   e-mailt küldök 

Akciós bútorok Bútorok Raktárról OUTLET Termékek Vevőszolgálat Kapcsolat

A fiúk felségterülete – gyermekszobabútorok fiúknak

 

Biztosan Önnek is okozott már pár álmatlan éjszakát, de legalábbis óriási fejtörést, hogy hogyan rendezze be az új lakás, vagy az újonnan vásárolt családi ház kisszobáját a kisfiának. Mert nagyon nem mindegy, hogy a kispajtás milyen körülmények között tölti a mindennapjait a tanulással, pihenéssel és a játékkal. Nagyon fontos szempont a szín, valamint a bútorok kiválasztása, hiszen gyermeke jól kell, hogy érezze magát ebben a szobában, sőt, el kell, hogy férjen minden ruhája, játéka és a suliban használatos könyvek, füzetek is.

 

Kezdjük a színek kiválasztásával

Amennyiben kis méretű szoba jutott a lurkónak, kezdjük a szoba kialakítását a fal színének megválasztásával. Optikailag nagyobb hatást kelt a fehér vagy a pasztell színű fal. Ebben az esetben a bútorok színe lehet kicsit erőteljesebb, de csak annyira, hogy megnyugtató, otthonos hangulatot árasszon. A kisfiúk nagyon szeretik a zöld, a kék, illetve a szürke színeket, így ennek árnyalataival kombinált bútorokkal bátran berendezhetjük a szobát.

 

Praktikus, sok tárolóhellyel rendelkező bútorok

A kisautók, a kütyük számára rengeteg tárolóhely szükségeltetik, így a legjobb, ha a bútorcsaládok elemi közül a sok polccal, fiókkal ellátott szekrényeket, komódokat részesíti előnyben. Az ágy kiválasztásánál is fontos szempont, hogy színben egyezzen a bútorok és a fal színével, egészséges és kényelmes fekvőfelületet biztosítson, és az sem hátrány, ha az ágyneműtartó mellett még fiókokkal és polcokkal kombinált az ágy alatti terültet. Az íróasztal, mely már minden bútorcsalád eleme, legyen fiókos, hogy minden könyv, füzet és iskolai eszköz elférjen. A forgószék-választék lehetővé teszi, hogy a kedvenc mesefigura legyen a háttámlán, de az is fontos, hogy kényelmes testtartást biztosítson a kisfiúnak.

És végül gondoljon arra, hogy gyermekének legyen bőven helye a játékra is. A bútorok előtt, a szoba közepén fel tudja sorakoztatni a kisautókat, és a legó-összerakásnak is sok-sok hely szükségeltetik. Mindenekelőtt azonban nem árt tudni, hogy a legfontosabb szempont az, hogy gyermeke jól érezze magát a szobájában mind a színek, azaz a hangulat, mind a bútorok miatt, amik hozzájárulnak az egészséges fejlődéshez is.

 

Szoba fiúknak

 

Ifjúsági szoba fiúknak

 

Gyerekszoba fiúknak

 

Fiús gyerekszobák

 

Szoba fiúknak

 

 

Megbízható fizetési megoldások

Bisnode tanusitvany

 

 További cikkek


Egy bútor, amitől megváltozik a gyerekszoba

Egy bútor, amitől megváltozik a gyerekszoba

Van egy olyan vélemény a lakberendezők körében, mely szerint egyetlen egy bútordarab lecserélésével már nagyon is pozitív változást érhetünk el a gyerekszobában, ha annak stílusát szeretnénk megváltoztatni.

 
Elkezdődött az iskola - Hurrá, átrendezzük a szobámat!

Elkezdődött az iskola - Hurrá, átrendezzük a szobámat!

Elsőbe indult a gyermek. Az első hét minden kicsi számára más és más élményeket hozott, de annyi biztos, hogy innentől kezdve mindannyijuk élete gyökeresen megváltozott.

 
Egészséges ülés már gyermekkortól - Ergonomikus gyerekszék

Egészséges ülés már gyermekkortól - Ergonomikus gyerekszék

Amikor arra az elhatározásra jutunk, hogy megvesszük gyermekünk első forgószékét, többnyire csupán azon szempont alapján választunk, hogy hasonló legyen, mint anyué, vagy apué. Ám ez csupán a külső.

 
Hogyan növeljük meg néhány egyszerű praktikával gyermekünk forgószékének élettartamát?

Hogyan növeljük meg néhány egyszerű praktikával gyermekünk forgószékének élettartamát?

Nem elég csupán kiválasztani a gyermek számára minden szempontból megfelelő forgószéket, hiszen mint minden, amit használunk, idővel ez is elromolhat, csak az nem mindegy, hogy mikor.

 
5+1 szupercsajos tanulósarok

5+1 szupercsajos tanulósarok

Melyik kislány ne szeretne a szobájából kastélyt varázsolni, ahol ő lehet a királylány? Összegyűjtöttem 5 nagyon menő csajos gyerekszobát

 

DomusMax.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Lakberendezési cikkek • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől

 

DomusMax.hu facebook közösség DomusMax.hu Instagram közösség DomusMax.hu pinterest közösség

 

Bútorok otthonra, gyerekszobába és irodába
- Nagy Választék, Házhoz szállítás és 100% minőségi Garancia -

 

Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(Alapítva: 2008)

+36 70 436 5818

 

Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. Akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A képek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.

 

Simplepay biztonságos fizetési megoldás

 

Bútor webáruház • Iroda és dolgozószoba • Gyerekszoba bútor • Nappali bútor • Hálószoba bútor

Budapest • Debrecen • Győr • Székesfehérvár • Veszprém • Miskolc • Nyíregyháza • Békéscsaba • Kecskemét • Pécs • Szolnok • Esztergom • Szeged • Tatabánya • Sopron • Siófok • Szekszárd • Nagykanizsa • Csorna • Szombathely • Pápa • Eger • Paks • Zalaegerszeg • Kaposvár • Mosonmagyaróvár