| +36 70 436 5818 | e-mailt küldök |
Minden gyerek olyan akar lenni, mint az apukája. Nagy és erős, meg persze fontos is, olyan ember, akinek a szobájában egy hatalmas forgószék terpeszkedik az íróasztala mögött.
Ma már szerencsére nem kell addig várniuk a kis lurkóknak, amíg fel nem nőnek, hogy ők is gurulhassanak le és föl, és göröghessenek ide-oda, vagy foroghassanak körbe-körbe. Hiszen a számukra is megannyi színű és formájú forgószék áll már a rendelkezésre, így talán a leckeírás is élvezetesebb lesz egy fokkal.

Egy iskolás korú gyerek számára az egyik legfontosabb „munkaeszköz” a szék, hiszen az ideje jelentős részét tölti tanulással, szorgalmi feladatok elkészítésével, és, bármennyire haszontalannak is tartják sokan, a számítógép előtt játékkal, vagy a házihoz szükséges információk utáni böngészéssel. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen ülőalkalmatosságot választunk a gyerek számára, hiszen ezzel számos betegséget megakadályozhatunk, illetve a rossz választással akár okozhatunk is.
Elsősorban a technikai paraméterekre ügyeljünk, a választás jó esetben ugyanis nem csupán egyetlen tanévre szól. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy az adott széknek mekkora a teherbírása, állítható-e a magassága, dönthető-e a háttámla, és ha igen, milyen mértékben.
További lényeges kritérium, hogy kellőképpen stabil-e, vagy hogy milyen a rugózása, netán van-e karfája.
A technikai szempontok mellett persze az esztétikum is fontos. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy az általunk nagy műgonddal kiválasztott gyerek forgószékre a szemünk fénye csak a száját húzza majd, de ne hagyjuk magunkat túlságosan befolyásolni, és ne csupán az ő kívánságai érvényesüljenek.
Egy egészséges kompromisszum eredményeként a gyereknek tetsző forgószékek közül válasszuk azt, ami szerintünk a legjobb. Nyugodtan lehet a háttámla Micimackós, netán egy focilabda, ha egyébként a többi, általunk kívánatosnak tartott szempontnak megfelel.
Ha már megvan a tökéletes forgószék a gyermeknek, akkor se felejtsük el időről időre ellenőrizni, hogy nem kell-e kicserélni. Vagy azért, mert a gyerek kinőtte, vagy mert az évek alatt túlságosan elhasználódott, elkopott.
A fiúk felségterülete – gyermekszobabútorok fiúknakHogyan rendezze be a kisszobát a kisfiának, mert ugye nem mindegy, hogy a kispajtás milyen körülmények között tölti a mindennapjait a tanulással, pihenéssel és a játékkal. |
|
Kislányok álma – gyerekszoba lányoknakLegyen rózsaszín, elférjen az összes hajasbaba, jusson elegendő tér játszani, legyen hely a tanulásra, mindemellett természetesen vidám, derűs, kellemes hangulatot árasszon ... |
|
Mire figyeljünk oda a gyerekszoba berendezésekor?Egy gyerekszoba berendezése bármilyen egyszerűnek is tűnik, alapos átgondolást igényel. Elsősorban azért, mert egy gyermek folyamatosan növésben van, és nem mindenki szereti néhány havonta vagy félévente újrarendezni a környezetet. |
|
Színes gyerekszobák a mindig vidám hangulatértNagyon vidám hangulattal töltenek el, bármikor rájuk nézek, és azt hiszem ezt az érzést minden szülő szívesen megadná gyermekének. |
|
Egy szoba, több gyerek - Praktikus gyerekbútorok közös gyerekszobákbaSok szülőnek jelent gondot, hogy a lakás egy idő után kicsinek bizonyul, hiszen nőnek a gyerekek, ám ezzel együtt a gyerekszoba mérete a korábbival azonos marad |
|
DomusMax.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Lakberendezési cikkek • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
Bútorok otthonra, gyerekszobába és irodába
- Nagy Választék, Házhoz szállítás és 100% minőségi Garancia -
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(Alapítva: 2008)
Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. Akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A képek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Bútor webáruház • Iroda és dolgozószoba • Gyerekszoba bútor • Nappali bútor • Hálószoba bútor
Budapest • Debrecen • Győr • Székesfehérvár • Veszprém • Miskolc • Nyíregyháza • Békéscsaba • Kecskemét • Pécs • Szolnok • Esztergom • Szeged • Tatabánya • Sopron • Siófok • Szekszárd • Nagykanizsa • Csorna • Szombathely • Pápa • Eger • Paks • Zalaegerszeg • Kaposvár • Mosonmagyaróvár