| +36 70 436 5818 | e-mailt küldök |
Elsőbe indult a gyermek. Az első hét minden kicsi számára más és más élményeket hozott, de annyi biztos, hogy innentől kezdve mindannyijuk élete gyökeresen megváltozott.
Nyáron volt elég időnk arra, hogy felkészítsük őket az iskolakezdésre, bevásároltunk mindent, amire szükség van, ha pedig nem, akkor a mostani pár hétben még van lehetőség a hiánypótlásra.
Ha még szobája átrendezésére sem volt idő, akkor éppen itt az ideje a tervezésnek, hogy a kivitelezés se várasson sokat magára! Egy iskolás gyermek szobája már nagyban el kell, hogy térjen az óvódás kori berendezéstől, hiszen lezárult egy korszak, új igényeknek kell teret biztosítanunk.

A tanuló íróasztal és a hozzá méretben illő gyerek forgószék kiválasztása felelősségteljes feladat. Az asztal kihasználhatósága mellett, jó, ha odafigyelünk arra is, hogy méretben megfelelő legyen. Sem a túlságosan nagy, sem a nagyon kicsi asztal nem előnyös. Fontos, hogy a tanszereknek elegendő hely legyen.
E mellett arra is gondot kell fordítani, hogy tanulásnál, leckeírásnál a kezeit az íróasztalra tudja fektetni a gyermek. A gyerek forgószéknél a gerinc tartása a legfőbb szempont, és az asztallal való teljes összhang, vagy is a magasság tökéletes beállítása. Az íróasztal lámpa szintén fontos, hogy tökéletes megvilágítással a gyermek szemének egészségét megőrizhesse.
Ha ezeket a szempontokat teljes mértékben figyelembe vettük, akkor már nincs akadálya annak sem, hogy a divatot is követve, gyermekünkkel együtt kiválasszuk a színben és stílusban is megfelelő bútordarabokat.
Nem árt azonban olyan stílust választani, mely több évre megfelel ugyan, de kombinálható, hiszen a gyermekek gyorsan nőnek. Ezért aztán a túl sok figura, a kisgyermekes motívumok iránti érdeklődés hamar elmúlik. Ne kelljen ideje korán kényszerből megszabadulni a bútoroktól, ha a gyermek már nem érezné jól magát a szobájában!
Babzsákfotel gyerekszobábaA gyerekszobák berendezése sosem egy gyerekjáték. A szülők igencsak nagy gondban lehetnek, amikor ez a feladat áll előttük, hiszen nem csak annyi a dolguk, hogy egy tetszetős szobát rendezzenek be gyereküknek. |
|
Milyen egy tökéletes szoba kisiskolás számára?Egy hat-nyolc éves gyermek, hiába iskolás, még igencsak aprónak mondható. Igen ám, de nőnek, mint a gomba! Mire vége az első tanévnek, kezdhetjük újra az egészet? Cseréljük le az összes bútort? |
|
Könnyű álmot hozzon az éj! - Gyerekágy választásA gyermekszoba berendezésénél igen sok mindenre oda kell figyelnünk, mégis talán az egyik legfontosabb bútordarab a kicsi ágya. |
|
Gyerekbirodalomba kedves gyerekbútort!Azt szeretnénk, ha gyermekünk szobája tükrözné a lurkó személyiségét, kedvenc színeit is magába foglalva? Gyerekbirodalomba kedves gyerekbútort! |
|
5+1 vagány fiús tanulósarokMég nem késő a gyerekszoba berendezésen változtatni. TEbben az esetben is igyekeztem a legjobb, legvagányabb fiús szobákat kiválogatni és megmutatni. |
|
DomusMax.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Lakberendezési cikkek • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől
![]() |
![]() |
![]() |
Bútorok otthonra, gyerekszobába és irodába
- Nagy Választék, Házhoz szállítás és 100% minőségi Garancia -
Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(Alapítva: 2008)
Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. Akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A képek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.
Bútor webáruház • Iroda és dolgozószoba • Gyerekszoba bútor • Nappali bútor • Hálószoba bútor
Budapest • Debrecen • Győr • Székesfehérvár • Veszprém • Miskolc • Nyíregyháza • Békéscsaba • Kecskemét • Pécs • Szolnok • Esztergom • Szeged • Tatabánya • Sopron • Siófok • Szekszárd • Nagykanizsa • Csorna • Szombathely • Pápa • Eger • Paks • Zalaegerszeg • Kaposvár • Mosonmagyaróvár