+36 70 436 5818  |   e-mailt küldök 

Akciós bútorok Bútorok Raktárról OUTLET Termékek Vevőszolgálat Kapcsolat

Egy szoba, több gyerek - Praktikus gyerekbútorok közös gyerekszobába

 

Sok szülőnek jelent gondot, hogy a lakás egy idő után kicsinek bizonyul, hiszen nőnek a gyerekek, ám ezzel együtt a gyerekszoba mérete a korábbival azonos marad. Egyre több holmit kell ugyanolyan kis helyre elpakolni, mégsem volna szerencsés túlzsúfolni a gyerekszobát, mert ott már nem biztos, hogy a lurkók is jól éreznék magukat. Mit tehetnénk, ha ráadásul nem egy, hanem kettő vagy három gyereknek kell berendezni egy kis alapterületű kuckót, úgy, hogy mindenki és minden elférjen, mégse legyen szűkös? Lássunk most néhány praktikus gyerekbútort, amelyek minden szülő dolgát megkönnyítik ebben a nehéz helyzetben.

 

Gyerekágy 2 gyereknek

Duplaágy gyerekszobába

 

Gyerekágyak kis alapterületű szobába

Manapság elmondhatjuk, hogy végre eljött az idő, amikor a gyártók praktikus és funkcionális gyerekbútorokat gyártanak és forgalmaznak. Talán egy gyerekszoba az, ahol a legnagyobb szükségét érezzük annak, hogy minél több tárolóval, fiókkal, szekrénnyel rendelkező bútordarab legyen a helyiségben, a lehető legkisebb helyen. Célszerű ez azért, hogy a rengeteg gyerekholmi és játék elférjen, mindennek helye legyen, mégse érezze magát egyik gyerek sem egy raktárban a túlzsúfolt szoba miatt. Elsőként kezdjük az ággyal. Erre máris legalább két megoldás létezik, annak érdekében, hogy kényelmes körülmények között pihenjék ki magukat a gyerekek, úgy, hogy minél kisebb helyet foglaljon az ágy.

 

dupla gyerekágy

Emeletes ágy

Az emeletes ágyak nagyon jó megoldásnak tűnnek, két gyerek esetében legalábbis. Nem csak azért, mert egy ágynyi helyet foglal csupán kettő helyett, hanem azért is, mert remekül ki lehet használni az ágy alatti részt is. Manapság már itt is kihúzható fiókok találhatók, hogy a nem használatos cipőket, esetleg könyveket, játékokat ide is be lehessen pakolni, ha már máshova nem fér. Illetve rendelhetők olyan emeletes ágyak is, amelyek ágyneműtartóval rendelkeznek. A másik megoldás a fiókos, ágyneműtartós dupla gyerekágy, mely ugyancsak egy ágynyi helyet foglal el a szobából, ám a matrac alatti részt kihúzva egy másik ágyat „varázsolhatunk” elő. Ez természetesen ugyanolyan kényelmes matraccal van ellátva, mint a fenti ágy. Ezen kívül még számos fiókot tartalmazhatnak ezek az ágyak, hogy minél több holmi elférjen a legkisebb zugokban is. Ez ám a helykihasználás!

 

Sarokszekrény gyerekszobába

 

Gyermekholmi tárolása mesterfokon

A gyerekek ruháinak, játékainak tárolására célszerű olyan bútorcsalád elemeit összeválogatni a szobába, amelynél találunk sarokszekrényt is. Mert lássuk be, ha a szoba szegleteit is kihasználjuk, több holmit el tudunk pakolni még kis alapterülettel rendelkező gyerekszobában is. Ráadásul általában ezek a sarokszekrények igen nagy méretűek, megannyi polccal és akasztós résszel is el vannak látva. Ennek köszönhetően a kabátok, ingek, ruhácskák helye máris meg van oldva.

 

Komód gyerekszobába

 

A komódok, melyek már a gyerekszobákban is nagyon népszerűek, nem csak megannyi fiókkal és polccal rendelkezhetnek, ahol ugyancsak rengeteg játékot, illetve ruhaneműt el lehet rakni, hanem mivel alacsony bútorok, nem keltenek zsúfoltságérzetet, ezen felül pedig még a felületüket is ki lehet használni. Néhány szép gyertya, a gyerekek kedvenc autói, babái, csecsebecsék és apróságok, könyvek tárolására tökéletes megoldásnak bizonyul minden egyes komód teteje.

Ha eddig csak gondolkodott azon, hogy a gyerekszobán valamiféle átalakítást végez annak érdekében, hogy elég helye legyen a srácoknak és a holmijuknak is, próbálja meg praktikus bútorokkal berendezni szobájukat. A webáruház bőséges kínálatában biztosan talál ízlésének megfelelő, gyermekének tetsző kivitelű bútordarabokat.

 

Megbízható fizetési megoldások

Bisnode tanusitvany

 

 További cikkek


Milyen forgószéket válasszak gyermekemnek?

Milyen forgószéket válasszak gyermekemnek?

A megfelelő íróasztal, számítógépasztal kiválasztása mellett fontos az is, hogy a gyerkőc milyen széken ül. Webáruházunkban az optimális íróasztal vagy számítógépasztal mellé számos forgószéket talál.

 
Jó munkához ... Jó asztal kell!

Jó munkához ... Jó asztal kell!

A gyermekeknek legkésőbb kisiskolás kortól kezdve szüksége van egy íróasztalra, amin nem csak a leckéjét tudja megírni, de a kreativitását is kényelmesen kiélheti, hiszen ott van még a festés, rajzolás, gyurmázás, színezés, hajtogatás, ragasztás és még sorolhatnánk.

 
5+1 szupercsajos tanulósarok

5+1 szupercsajos tanulósarok

Melyik kislány ne szeretne a szobájából kastélyt varázsolni, ahol ő lehet a királylány? Összegyűjtöttem 5 nagyon menő csajos gyerekszobát

 
5+1 vagány fiús tanulósarok

5+1 vagány fiús tanulósarok

Még nem késő a gyerekszoba berendezésen változtatni. TEbben az esetben is igyekeztem a legjobb, legvagányabb fiús szobákat kiválogatni és megmutatni.

 
Elmenni se kell érte: gyerekbútort a webáruházból!

Elmenni se kell érte: gyerekbútort a webáruházból!

Elmenni se kell érte: gyerekbútort a webáruházból! Miért jó? Gyerekbútort webáruházból

 

DomusMax.hu • Információk • Kapcsolat • Szerzői jogok • Lakberendezési cikkek • ÁSZF • Adatkezelési szabályzat • Elállás szerződéstől

 

DomusMax.hu facebook közösség DomusMax.hu Instagram közösség DomusMax.hu pinterest közösség

 

Bútorok otthonra, gyerekszobába és irodába
- Nagy Választék, Házhoz szállítás és 100% minőségi Garancia -

 

Üzemeltető: Mikron Technológia Kft.
(Alapítva: 2008)

+36 70 436 5818

 

Akcióink 2026.10.01. - 2026.10.31-ig, ill. a készlet erejéig érvényesek. Akcióink a megadott időszakon belül változhatnak. A különböző akciók és kedvezmények nem vonhatóak össze és nem halmozhatóak. A képek csak illusztrációk, a meghirdetett színek a valóságban eltérhetnek. Az egyes termékek árai a képeken látható kiegészítőket nem tartalmazzák. A honlapon látható árak magyar forintban értendő bruttó kiskereskedelmi árak. A feltüntetett árak, termékképek és leírások tájékoztató jellegűek, és nem minősülnek ajánlattételnek, az esetleges pontatlanságért nem vállalunk felelősséget.

 

Simplepay biztonságos fizetési megoldás

 

Bútor webáruház • Iroda és dolgozószoba • Gyerekszoba bútor • Nappali bútor • Hálószoba bútor

Budapest • Debrecen • Győr • Székesfehérvár • Veszprém • Miskolc • Nyíregyháza • Békéscsaba • Kecskemét • Pécs • Szolnok • Esztergom • Szeged • Tatabánya • Sopron • Siófok • Szekszárd • Nagykanizsa • Csorna • Szombathely • Pápa • Eger • Paks • Zalaegerszeg • Kaposvár • Mosonmagyaróvár